Hihetetlen, hogy így elment 3 év. 3 éve a balesetnek. 3 éve anyu halálának. 3 éve, hogy az álmom darabokra hullt. De azóta már minden kitisztult: Éppen edzésre vitt anya, amikor egy száguldó autó neki ment a kocsinknak. A sofőr részeg volt. És meghalt. Ahogy anya is. De miért ő? Miért nem én?
Az új lábamat már egészen megszoktam. Persze nagyon furi, mert nem tudom behajlítani a lábamat, és ez sokszor még a járást is megakadájozza. De ahogy teltek az évek, jobb lett. Eközben apu vette át mindenhol a szerepet. A konyhában, a munkában, a vasalásban. Mindenhol. És most, hogy csak 1 jövedelemből éltünk, még keményebben kellett dolgoznia. Így sokszor késő este jött haza. Nehéz volt ennyi minden mellett átvenni anyu szerepét. Gyakran ott hagyott a suliban. De tudtam, hogy milyen nehéz helyzetben van,ezért áttértem a tömegközlekedésre. A suli..... Hát az hanyagolható téma. Mivel apa sokat dolgozott, a főnöke előléptette. Ez jó. DE. Emiatt új városba kellett költözni. Új hely, új suli mi kell még??? Persze a baleset óta megszakadt a külvilággal való kapcsolatom. Eleinte a barátaim sokat vígasztaltak, ölelgettek. És elhívtak minden programra. De mindenre ugyan azt mondtam: " Sajnálom de nagyon sokat kell tanulnom." Persze ez egyáltalán nem volt igaz, mert a jegyeim is leromlottak.
Ezt, az eltelt 3 évet világfájdalom arccal ültem végig. Az órákon, a buszon, otthon, egyszóval mindenhol emósnak hittek. A barátaim egy idő után már nem is beszéltek velem (nem csodálkoztam), apa sokat dolgozott, így teljesen egyedül maradtam. Már nem volt semmi a mi feldobjon. És ekkor költöztünk mi, egy messzi messzi kis városba, az Isten háta mögé: Rosewood- ba. Szuper: Rózsafa . Hát lehet még ennél rosszabb????!!!! Bizony lehet.
Mivel már mindenki tudott az érkezésemről, első nap mindenki meg is bámult. Rendesen. És megállapítottak, hogy én "Savanyú vagyok, mint egy káposzta." Egy káposzta??? Komolyan?!
Hát ez lennék én új osztálytársaim szemében. Micsoda jó nekem. És hogy még ezt növeljem, egyből kiszúrták a lábamat, így most én vagyok :"Falábú savanyú káposzta."
Hogy történhetett mind ez???Valamikor még (régen) tök boldog voltam, mert megkaptam életem első tánccipőjét. Most meg műanyag lábon majdhogynem pofára esek a suli lépcsőjén.
Hát ezektől eltekintve azért nem is olyan rossz ez az új hely: Az emberek barátságosak, hamar befogadtak minket, a szomszédunk egy kedves idős néni aki mindig csinál nekem valami finomságot, és sokat segít ezzel apának. És ha már a apunál tartunk neki is egész jól megy az üzlet. Még mindig sokat dolgozik, de már egyre több időt tölt itthon. Én meg egyre jobban megszokom az új lábamat, és anyu is kevesebbszer jut az eszembe. De ami még mindig igazán letör, ami miatt képtelen vagyok tovább lépni : a tánc. Tudom, hogy már örökre oda van, de akkor miért érzem azt, hogy még van remény????
Szia! Nagyon tetszett ez a resz is (bocsi csak telorol vagyok es emiatt irok ekezet nelkul). Nagyon jo tovabbra is a sztori. Nekem semmi bajom a szerelemmel, sot szeretem, csak az elcsepelt csopogos love storykat utalom (remelem hogy az en blogom nem az). Majd akkor varom a kommentedet, bar nyugodtan olvasd vegig mert eleg hosszu es csak a legaktualisabbhoz irj kommentet szertintem, nem kell mind a tizennyolchoz! :-) nagyon jo ez a tortenet, es tenyleg van igazsagalapja? Tudom milyen amikor friss blogger vagy es halat adsz (nem halat hanem hálát, csak ugye ekezet nelkul XD) es emiatt ajanlani is fogom a blogodat. Es ne torodj vele hogy hanyan kommentelnek, tudd hogy jo amit csinalsz!! :-)
VálaszTörlésNagyon köszönöm, hogy megint írtál. Nem sokára befejezem a te blogod olvasását, és nagyon tetszik <3 Igen van igazság alapja. A déd nagymamám író volt( de nem ment vele valami sokra :()És megtaláltam a történetét, és hozzá fotókat. Egy kicsit korszerűsítettem így nem falába van meg nem Nagyszombati gimiben játszódik :) Remélem a többi rész is tetszeni fog, és én is szeretem a szerelmet, de én inkább a szngliket képviselem(jelenleg) Nagyon köszönöm a tanácsaitad <3
VálaszTörlés