Bonnie Wright már egészen kicsi korában elhatározta, hogy ha nagy lesz, akkor ő lesz a világ legjobb táncosa. Persze később már azzal is megelégedett, hogy csak táncos lesz. Így 6 éves korától kezdve minden kedd, és csütörtök délután tánc órákat vett.
8 évesen vár profin tudott balettozni és egymás után nyerte meg a versenyeket. 10 évesen megkapta az országos rocky díjat. 12 évesen pedig elkezdett hip-hop- ra járni, ahol 1 év elteltével már a haladókhoz sorolták.
De amikor 14. élet évében járt beütött mennykő.
8 évesen vár profin tudott balettozni és egymás után nyerte meg a versenyeket. 10 évesen megkapta az országos rocky díjat. 12 évesen pedig elkezdett hip-hop- ra járni, ahol 1 év elteltével már a haladókhoz sorolták.
De amikor 14. élet évében járt beütött mennykő.
2008. Október 8.
Mindig is tudtam, hogy nagy tehetséget kaptam az égtől. A szüleim is mindig azt mondták: " kis lányom, az élet tehetséget ad neked, azt használd ki, és ne pazarold el!" Én így is tettem. Imádtam táncolni. Mindenem csak a táncról szólt 6 éves korom óta. Már szinte a részemmé vált. Egy lét fontosságú, és nélkülözhetetlen szervemmé. Éjjel nappal csak táncolni akartam. És most is táncolnék.... Ha tudnék.
Már nem is tudom, hogy mi történt. Minden olyan gyors volt, és homályos. Az utolsó amire emlékszem az a sziréna hangja. És aztán pedig egy kórházban ébredtem. A fejem fájt, az egyik lábamat nem éreztem, és nagyon szomjas voltam. Ahogy így ezeket végig gondoltam egy nővérke toppant be a szobába, kezében egy nagy pohár vízzel. Mintha csak olvasott volna a gondolataimban. Megvárta amíg kiiszom az utolsó cseppig, aztán megkérdezte:
- Hogy érzed magad Bonnie?
- Hát egészen megvagyok. A fejem fáj, meg nem érzem a lábam.- mondtam.
- Rendben.Nem sokára itt lesz a fő orvos. És elmond mindent.
- De hol van anya???- kérdeztem apró hisztivel a hangomban.
- Majd az doktor úr mindent elmond.- rám mosolygott és kiment.
Ezt nem értem, miért nem akarnak nekem elmondani semmit??? Miért nem érzem a lábam, és hol van az anyám???!!! Ahogy ezeken gondolkoztam vissza tért a nővér, és vele együtt egy orvos. Leültek az ágyam mellé és továbbra is csak kérdezgettek:
- Hallom felébredt a kis asszony.- mosolygott a férfi.
- Igen. Ébren vagyok. És lenne pár kérdésem.- mondtam.
- Előbb hagy én. Minden szervedet érzed Bonnie? Fáj valamid?
- Hát a lábamat nem érzem. És a egyedül csak a fejem fáj....-mondtam
- Ez természetes.... És minden rendben?- kérdezte
- Hogy..... Hogy érti azt, hogy TERMÉSZETES?! Olyan, mintha ott se lenne!!!- mondtam hisztisen
- Nézd Bonnie..... A balesetben nagyon súlyosan megsérült a lábad, és ezért egy Pót lábat kaptál.-
- MI?? MICSODA??!!! ÉS HOL VAN AZ ANYÁM??!!!!- kiabáltam
- Részvétünk Bonnie....- mondta a nővérke
- Anyukád nem élte túl az ütközetet.....- suttogta a pasas
És ezután, már nem hallottam, és nem észleltem semmit se, ami a külvilágban történt. Elvágtam magam mindentől, és hagytam, hogy a fájdalom, és a keserűség felemésszen..... Örökre.
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszik a blogod, ma találtam rá. Kiemelném, hogy nagyon szépen és választékosan írsz, és jó a stílusod. Nagyon tetszik az alaptörténet is, és hogy ez nem egy újabb szerelmes sztori, vagy one direction történet.
Engem az zavart, ahogy a betűk szétcsúsztak, erre figyelj, de egyébként nagyon jó.
Majd ha van kedved, nézz el az én blogomba, persze nem muszáj! szerelmemtargya.blogspot.hu
Puszi:
Lovelife
Lovelife nagyon köszönöm, hogy írtál, és tudom a betűk... nem tudtam kijavítani. Ez az 1. blogom és nagyon remélem, hogy még sokaknak tetszeni fog. És elárulom, hogy nem lesz benne szerelem, csak egy csipetnyi;) És One Direction pedig néha hallgatok, de ott még nem tarok, hogy blogot írjak róla :)
VálaszTörlésU.I: Legközelebb a tiédbe írok
<3 Remélem tetszeni fog a folytatás :D